Egy meleg nyári délután Balázs a Mesefa árnyékában pihent. Botjával a homokba rajzolt: egy ló alakját. Hosszú lábakat, lobogó sörényt, kecses nyakat. – Hogy lehet,
Egy hideg, szeles délután Balázs a Mesefa alatt ült. Bár tél még nem volt, a szél úgy fújt, hogy Balázs összébb húzta a kabátját. –
Egy nyári este Balázs a Mesefa alatt ült. A nap már lebukott, az erdő sötétbe borult. Balázs sóhajtott. – Most minden szín eltűnik. Milyen unalmas
Egy forró nyári napon Balázs a Mesefa árnyékában ült. A tóparti víztükör szikrázott, a levegőben tücskök zenéltek. Balázs a homokba egy nagy állatot rajzolt: hosszú
Egy tavaszi délután Balázs a Mesefa tövében ült, és a tó tükrét figyelte. Az eső épp elállt, apró gyűrűk futottak szét a víz felszínén, a
Egy esős délután Balázs a Mesefa törzsének dőlt, és hallgatta az eső kopogását. A cseppek ütemesen peregtek végig a leveleken, mintha apró dobok szólaltak volna
Egy nyári este Balázs a Mesefa alatt üldögélt. A kertet ezüstszínűvé festette a hold fénye. A fák, a bokrok, még a kerti pad is hosszú
Egy tavaszi délután Balázs a Mesefa alatt feküdt, és az eget nézte. A felhők lassan úsztak: egyik olyan volt, mint egy virág, a másik, mint
Egy őszi délután Balázs a Mesefa alatt üldögélt. A levelek aranyszínben hullottak köré, a szél pedig olyan hangot hozott, mintha régi titkokat súgna. Balázs egy
Egy csendes nyári estén Balázs a Mesefa alatt ült. A fű lágyan simogatta a lábát, a lombok fölött pedig annyi csillag ragyogott, hogy úgy tűnt,
Volt egyszer egy domb a világ végén, ahol a hajnal és az alkony mindig egymásba simult. A domb tetején állt egy apró ház, amit a
Volt egyszer egy fiú, akit Elian-nak hívtak, és aki a Sivatag Peremén élt, ahol a homok találkozott az éggel. Elian nem volt különleges – legalábbis
Egy nyári este Balázs a Mesefa alatt üldögélt. A levelek halkan zizegtek, mintha suttogtak volna egymásnak. A fa mély, meleg hangon szólt: – Ma elrepítelek
Vannak szavak, amelyek többet kérdeznek, mint amennyit kimondanak. A „Meddig?” ilyen szó. Rövid, halk, mégis súlyos. Ott visszhangzik minden döntés, minden küzdelem, minden várakozás mögött.
Az erdő mélyén, ahol a köd minden reggel ezüstszálakat fűzött a fák ágai közé, élt egy öregember, akit mindenki csak Bölcs Benedeknek hívott. Nem azért,
Egy forró nyári délutánon Balázs a Mesefa alatt üldögélt. A levelek halkan susogtak, mintha mesélni kezdenének. A fa mély, lágy hangon szólt: – Készen állsz
Amikor döntés előtt állunk, gyakran egyetlen kérdés marad bennünk: „Merre?”Merre menjek? Merre forduljak? Merre visz az utam? Ez a rövid szó sokkal többet hordoz, mint
Volt egyszer egy lány, akit Mira-nak hívtak. A tenger mellett nőtt fel, és már kislányként is hallotta, ahogy a hullámok suttognak. Nem szavakkal beszéltek hozzá,
A Mesefa alatti fű még hűvös volt a reggeli harmattól, amikor Balázs odabújt a fa törzséhez. A madarak csiripelése puhán ringott a lombok között, a
