Egy színes nyári délután Balázs a Mesefa alatt üldögélt, és a kertben csicsergő verebeket figyelte. Egyikük mindig megpróbálta utánozni a másikat, de a hangja rekedten
Egy vasárnap délután Balázs a Mesefa alatt heverészett. A felhők lassan úsztak az égen, egyik olyan volt, mint egy bárány, a másik, mint egy hajó,
Egy nyári este Balázs a Mesefa alatt üldögélt. A kert végében a hordóból csöpögő víz körül apró tócsák gyűltek, és Balázs kíváncsian hajolt föléjük. De
Egy késő délután Balázs a Mesefa tövében kuporgott. A lombok között a nap arany fénycsíkokat szőtt, mintha titkos jeleket küldene. Balázs kezében egy kicsi, narancsszín
Aznap Balázs a Mesefa alatt játszott kisautóival. Kanyargós pályát rajzolt a homokba, és sorban tologatta rajta az autókat. A piros mindig nyert, a kék néha
A kert fölött magas, fehér felhők úsztak. Balázs a Mesefa alatt ült, egy repülős könyvet lapozgatott. A képeken vitorlázó repülők, vadászgépek, helikopterek – mind másként
Aznap a kert fölött lágy, langyos szél járt. Balázs a Mesefa tövében ült, és fadarabokból próbált kis hidat építeni egy pocsolya fölé. Néha csobbanva esett
Aznap a kert még csupa deres volt, a levegőben hideg, csípős illat szállt. Balázs a Mesefa tövében kuporgott, a kezében egy forró teásbögrével. A fa
Aznap délután az ég komor felhőkkel borult be. Balázs a Mesefa tövében ült, és hallgatta az eső első cseppjeinek halk kopogását. A levegőben friss, földes
Aznap este Balázs szokatlanul sokáig fennmaradt. A kert fölött már sötétedett, a levegőben érezni lehetett az esti harmat illatát. A Mesefa csendben állt, mintha aludna,
Egy hűvös, őszi délután Balázs újra a Mesefa tövében ült. A falevelek aranyszínben hullottak körülötte, és a távoli hegyek mögött a nap lassan lebukott. Balázs
Az éjszaka mélyén, ahol a sötétség puha takaróként terül el a világ felett, két fekete párduc suhant hangtalanul. Szőrük szinte eggyé vált a fekete háttérrel,
Egy délután Balázs a Mesefa tövében ült, ahogy már sokszor. Kezében egy kavicsot forgatott, de most nem kérdezett semmit. Csak nézett felfelé – az ég
Egy távoli jövőben, amikor a világ már félig emberi, félig gépi lényekkel volt benépesítve, élt egy különös lány. A bőre fémként csillogott, mintha a csillagok
Balázs azon a délutánon különösen sokat gondolkodott. A Mesefa tövében ült, a fejét a térdére hajtotta, és a fák lombja közt átszűrődő fényt nézte. –
Képzeld el, hogy előtted egy fehér vászon van, mellette néhány színes festék, a kezedben pedig egy ecset. Nincs szabály, nincs elvárás – csak te vagy
Egykor, a hegyek között, ahol a köd gyöngyházfényben ringatózott a völgyek felett, élt egy apró falu. A falu szélén állt egy különös fa: minden tavasszal,
Egy késő nyári estén Balázs a Mesefa alatt feküdt, és hallgatta a tücskök ciripelését. A nap már lement, csak a narancsszín ég alján derengett még
Egy aprócska szobában, ahol a függönyökön keresztül aranyló fények szűrődtek be, élt egy kis egérke, Misu. Sárga, pöttyös pizsamájában üldögélt az ágy szélén, hatalmasat ásított,
