Egy hófehér, mesés világban, ahol a szívek formájú szellők suhogtak, egy kislány, Lia, ült a szoba közepén csizmájában és a kedvenc farmerében, amit teleaggattak szívecskés foltokkal. Szőkés haja vidáman hullámzott körülötte, miközben kék szeme csillogott az izgatottságtól.
Lia éppen valami különlegeset tartott a kezében – egy pirosas-zöldes, kis békát, akinek cseresznyepiros ajkai kíváncsian csücsörítettek felé.
„Wil jij mijn Valentijn zijn?” – kérdezte Lia szívdobogtatóan mosolyogva, a békára pillantva. A kislány anyukájától hallotta ezt a mondatot hollandul, ami annyit jelentett: „Leszel a Valentinom?”
A béka különleges volt, mintha a világ összes szeretete csillogott volna apró fekete gombszemeiben. Lia úgy képzelte, hogy ha igazán szeretettel megcsókolja a békát, az varázslattal válaszol. És ki ne szeretné megtudni, mi történik ilyenkor?
Ahogy közelebb hajolt a puha, selymes zöld békaléthez, rózsaszín szívek szitáltak alá a levegőben, mintha egy álomvilág elevenedne meg. Lia szeme épp, hogy becsukódott volna a nagy pillanat előtt, amikor… QUARK! A béka hirtelen ugrásra készült, de egyensúlyát veszítette Lia puha kezében. Mindketten nevetve huppantak le – a béka egy kupac puha szőnyegre, Lia pedig mellette heveredett el.
„Talán nem a csókra van szükséged, ugye, békuci?” – kérdezte Lia kacagva. Egy kis műanyag pohárkába friss vizet hozott neki, és óvatosan leültette, mintha igazi koronás herceg volna.
Attól a naptól kezdve Lia és a béka elválaszthatatlanok lettek. Minden Valentin-napon egy apró szívecskés süteménnyel ajándékozta meg a békáját – amit persze ő maga evett meg, mert, hát a béka egy béka. De egyikük sem bánta. Lia már rég rájött, hogy néha nem a csókok, hanem a barátság az igazi varázslat. ❤️