A Hajnalfény Völgyében, ahol a harmatcseppek gyémántként ragyognak a fűszálakon, élt egy apró, de különleges szitakötő, akit Luména-nak hívtak.
Nem volt nagyobb egy virágsziromnál, ám szárnyai olyanok voltak, mintha valaki üvegből, smaragdból és napfényből szőtte volna őket.
A többiek gyakran ámulva nézték, amikor elrepült fölöttük – mert minden szárnycsapásnál szivárványszínű fényhullámokat hagyott maga után.
Luména azonban egy titkot őrzött.
A szárnyai varázslatosak voltak – de nem azért, mert drágakövekből készültek.
Hanem azért, mert minden fény, amit kibocsátott, mások öröméből született.
Ha egy virág boldogan nyílt ki, Luména szárnya kicsit fényesebb lett.
Ha egy gyermek nevetett a völgy felett, a színe még ragyogóbbá vált.
És ha valaki szeretettel nézett másra, Luména körül apró csillagpor kezdett táncolni.
Egy nap azonban elérkezett a Néma Hajnal – egy ritka, komor idő, amikor a felhők úgy borultak a völgy fölé, hogy sem nap, sem hold nem látszott.
A virágok nem nyíltak, a méhek nem zümmögtek, és a fény eltűnt a levegőből.
A völgy elnémult.
Luména szárnyai halványodni kezdtek.
Először csak egy árnyalattal, aztán egyre jobban, míg végül alig pislákolt rajtuk valami.
– Ha a világ nem mosolyog, én is elhalványulok – suttogta. – De talán… még nem késő.
És elindult.
Átrepült a felhőfüggönyön, átsuhant az alvó erdők felett, és meg sem állt addig, míg el nem érte az Ezüsthegy tetejét, ahol a Szél Szíve lakott.
– Ó, Szél! – szólt halkan. – Kérlek, segíts. A völgy elfelejtett nevetni, a virágok nem nyílnak. Adj nekik egy leheletnyi reményt!
A Szél Szíve elmosolyodott, és egyetlen puha fuvallattal körbeölelte Luménát.
– A fény mindig ott van, ahol a szeretet lakik. Te hoztál ide bátorságot és kedvességet – ezért most vidd vissza a szelet, ami éltet.
Amikor Luména visszatért, a szárnyai újra ragyogtak – de most már nem csak smaragd- és ezüstfényben: hanem a völgy minden színe benne tündökölt.
A virágok kinyíltak, a madarak dalra fakadtak, és a levegő megtelt meleg fénnyel.
Azóta, ha hajnalban a harmatcseppekben apró zöldes fényt látsz táncolni, az Luména szárnyainak ragyogása.
Emlékeztet arra, hogy a világ legfényesebb varázslata nem a drágakövekben él –
hanem a szívünkben, amikor képesek vagyunk újra mosolyt adni másoknak.
